Szóval lenne időm fűzni, de mégsincs. Ennek az oka pedig egy tüneményes kiscica, akit valamelyik este az erdőben, a nagy semmi közepén találtunk. Azaz ő jött oda hozzánk dorombolva,nyávogva. Ott volt a nagy dilemma,hogy mi legyen vele, mivel már van két uszink, s jóból is megárt a sok:) Aztán cicával még sosem volt dolgunk, bár mindig szerettem volna. És azt sem tudtuk,hogy a két kutyusunk hogy fogadná. Summa summárum, befogadtuk, túlesett az első orvosi vizsgálaton, minden felszerelést, kelléket megkapott s most - hogyismondjam - nemhogy unatkozni nincs időnk, még arra sem jut, amit szeretnénk vagy muszáj lenne elvégezni. Komolyan, mintha állatóvodában laknánk. Még szerencse,hogy szabadságon vagyok:)
A látszat néha csal:)