2011. január 3., hétfő

Terra

Már több mint egy hónapja készen van, de valahogy csak most jutottam el odáig, hogy feltegyem a blogba. Ez az a minta, amit soha többé nem fogok megfűzni. Egyrészt kétszálas, amit nem szeretek, másrészt legalább ötször bontottam le, mire azt mondtam, hogy most már így marad és kész, nem érdekel hogy nem tökéletes.
Nem tudom, hogy akik megfűzték már, hogyan boldogultak vele, mert nekem  sosem úgy álltak a gyöngyök, ahogy a minta alapján kellett volna nekik. Ettől függetlenül a gyűrű az egyik nagy kedvencem lett:-)))

7 megjegyzés:

  1. Ismerős amiket leírtál a Terra mintával kapcsolatban! :) Nekem is kb. ötödszörre sikerült az elsőt megfűzni, aztán a barátnőim kértek még kettőt belőle, amik teljesen másképp néznek ki mint az eredeti. Remélem, több ilyet nem kell fűznöm, bár az enyémet imádom. Egyébként szerintem a Tiéd is szuper lett :) Alíz

    VálaszTörlés
  2. Én is csatlakozom az ismerősök közzé a Terrával kapcsolatban. Ugyan ez a diagnózis nálam is, bontás sokszor, már nem is számoltam hányszor kezdtem bele, hol 2 szállal, hol eggyel fűztem. A gyöngyök soha nem úgy álltak, ahogy kellett volna, de egyszer csak kész lett akkor is ha nem tökéletes és nekem is a kedvencem. A tiéd nagyon tetszik, szép a színe is. Én azért egyszer egy tökéletes Terrát szeretnék fűzni, mert az enyémben az egyik swari elvágta a damilt.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, hogy ezt mondjátok! Ezek szerint akkor a minta is "ludas", nemcsak az én ügyetlenkedésem:-)))

    VálaszTörlés
  4. A minta technikai részéhez nem tudok hozzászólni, de nekem nagyon tetszik a végeredmény. Nagyon jó lett.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jók a színek, nagyon tetszik a gyűrűd!

    VálaszTörlés
  6. Én még nem fűztem gyűrűt, de már nagyon szeretnék egyet! Nagyon szép lett a tied!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép,jó színösszeállítás!!

    VálaszTörlés